Cappucino körbetámlás leesésgátlós gyerekágy ágyneműtartóval vízlepergetős bútorszövetből
Kellemes hangulatú cappuccino színű körbetámlás gyerekágy, biztonságos leesésgátlókkal.
Az általunk gyártott gyerekágy biztonságos és védelmező kuckót teremt a gyerekszobában a gyerkőcnek, hiszen a mellett, hogy nem tud róla leesni, puha egyedülállóan vastagon szivacsolt támláiba sem alvás közben, sem pedig a napközbeni játék hevében nem tudja magát megütni.
Különös gondot fordítottunk az általunk forgalmazott minden körbetámlás heverőnél, hogy a támlákat nem csak belül, de kívül, és az éleken is vastagon szivacsoljuk, 2-2 cm szivacsréteggel!
A fekvőmagasság 27-32cm magasan van (függően, hogy mely méretű ágyat rendeli), így a mászni már jól tudó gyermek könnyedén tud fel-le közlekedni ebben az ágyban. A támlák magasság a fekvőfelülettől számított max. 23cm.
Ez alatt a csodás cappuccino körbetámlás leesésgátlós gyerekágy alatt, nagyméretű ágyneműtartó található. Hely kihasználtság szempontjából, és a higiénikus tárolás miatt is fontos az gyerekágyainknak ezen eleme. Kiemelkedően fontosnak tartjuk, hogy a matrac nem a földön van ezáltal, tehát nem tud kihűlni, és nem fázik fel a gyermek.
A felhasznált matrac, egy antiallergén, magas teherbírású hideghab betét, mely kellő rugalmasságú. Nem nyomódik össze. Nem tudja kifeküdni a gyermek. A fejlődő gerinc számára ideális alátámasztást nyújt.
Tulajdonságok:
Fekvőfelület mérete:
160x70cm ágy esetében: 150x60cm
170x80cm ágy esetében: 160x70cm
170x90cm ágy esetében: 160x80cm
Támlák magassága:
A földtől számítva: max.: 46-48 cm (a legmagasabb pontján)
A fekvőfelülettől számítva max.: 22-23 cm (a legmagasabb pontján)
Fekvőfelület magassága a földtől:
160x70cm ágy esetében: 26-27cm
170x80cm, és 170x90cm ágy esetében: 30-32cm
Matrac anyaga:
25-ös minőségű magas teherbírású hideghab
Tisztítása:
kárpit tisztító
Ágyneműtartó:
Anyaga: Natúr bútorlap
Mérete: Teljes matracfelület alatt, a megrendelt méretű ágytól függően változik.
Mélysége: 20 cm.
Kilépő szélessége: 32-38cm - az ágy méretétől függően
Teherbírása: 100-120 kg
Amennyiben igénye van rá, úgy egyedi gyerekágy legyártására is van lehetőség, ha a megadott méretektől eltérő elképzelése van.
Ebben az esetben az info@gyerekagybolt.hu címünkre küldje el ajánlatkérő levelét. Kollégánk felveszi Önnel a kapcsolatot.
Amennyiben kérdése van a megfelelő ágy kiválasztásához, kérje kollégáink segítségét emailen.
Amennyiben igényed van rá, egyedi gyerekágy legyártására is
van lehetőség, ha a megadott méretektől eltérő elképzelésed van.
Az info@gyerekagybolt.hu címünkre küldd el kérésedet.
Kollégánk hamarosan felveszi
Veled a kapcsolatot.